Lakásfotózás során mi szerepeljen a fotón?

Nem érdemes a valós fotókkal trükközni, akármennyi fotót teszünk is a hirdetésünkbe, hiszen az a cél, hogy minél reálisabb képet nyújtsunk a lakásról és az állapotáról. Ugyanis senkinek sem jó, ha az interneten látott ígéretes fotók után az érdeklődők csalódottan fordulnak ki a lakásból.

A potenciális vevőket fogadni, kalauzolni így időpazarlás. Minél több fotót készítsünk az ingatlanban lévő helyiségekről, hogy az érdeklődők, minél átfogóbb képeket kapjanak az ingatlanunkról. Arra helyezzük a hangsúlyt, ami érdekelheti a vevőt, falakat, burkolatokat, de például a bútorok egyenkénti bemutatására semmi szükség. Vegyük sorra mik lehetnek szeretett lakásunk előnyös pontjai, tulajdonságai.

Lakásfotózás mintakép:

lakásfotózás

lakásfotózás

Ilyenek lehetnek a frissen felújított fürdőszoba, gyönyörű panoráma a teraszról. Ezekről mindenképpen tegyünk fel fotókat. A sötét fotók ezekkel ellentétben nagyon visszataszítóan hatnak, és keveset is mutatnak meg. Senki sem szeretne fényszegény lyukban élni!

Ebből kiindulva, akkor készítsük el a képeket, ha az adott lakás vagy helyiség fekvésétől függően a legvilágosabb. Ha máshogy nem megoldható, kapcsoljunk villanyt, még nappal is, vagy használjunk vakut!

Milyen technikai paramétereknek kell megfelelni?

Ha interneten hirdetjük ingatlanunkat, a mellékelt képek méretére is ügyelnünk kell. Legalább 200 KB-os 640×480-as képeket töltsünk fel JPG formátumban. Read more

A minőségi fotó eladja az ingatlant

De milyen is a minőségi fotó? Mikre kell figyelni?

Nem lehet elégszer elmondani, „egy kép többet mondd minden szónál”, hangzik a jellegzetes reklámszöveg, ami az ingatlanhirdetésekre is épp úgy igaz.

A lehetséges vásárlók, illetve érdeklődők az első benyomásukat a fotók alapján kapják, és ennek alapján választanak az ígéretes lakások közül, ennek ellenére mégis csapnivaló képek szerepelnek az ingatlanhirdetésekben. Ebben az írásban össze szedtük, mikre érdemes odafigyelni:

Azért kell megfelelő minőségű fotókkal ellátnunk az ingatlanhirdetésünket, mert a böngészők érdeklődését eleve a kép kelti fel. Sok esetben elkerülik azokat a fotókat, melyekhez nincs csatolva fotó, vagy ami még rosszabb, egy egy balul sült fotó miatt meg is riadhatnak a látogatók. Lakáseladáskor milliós tétel forog kockán. Read more