Bejegyzés

Lakásfotózás során mi szerepeljen a fotón?

Nem érdemes a valós fotókkal trükközni, akármennyi fotót teszünk is a hirdetésünkbe, hiszen az a cél, hogy minél reálisabb képet nyújtsunk a lakásról és az állapotáról. Ugyanis senkinek sem jó, ha az interneten látott ígéretes fotók után az érdeklődők csalódottan fordulnak ki a lakásból.

A potenciális vevőket fogadni, kalauzolni így időpazarlás. Minél több fotót készítsünk az ingatlanban lévő helyiségekről, hogy az érdeklődők, minél átfogóbb képeket kapjanak az ingatlanunkról. Arra helyezzük a hangsúlyt, ami érdekelheti a vevőt, falakat, burkolatokat, de például a bútorok egyenkénti bemutatására semmi szükség. Vegyük sorra mik lehetnek szeretett lakásunk előnyös pontjai, tulajdonságai.

Lakásfotózás mintakép:

lakásfotózás

lakásfotózás

Ilyenek lehetnek a frissen felújított fürdőszoba, gyönyörű panoráma a teraszról. Ezekről mindenképpen tegyünk fel fotókat. A sötét fotók ezekkel ellentétben nagyon visszataszítóan hatnak, és keveset is mutatnak meg. Senki sem szeretne fényszegény lyukban élni!

Ebből kiindulva, akkor készítsük el a képeket, ha az adott lakás vagy helyiség fekvésétől függően a legvilágosabb. Ha máshogy nem megoldható, kapcsoljunk villanyt, még nappal is, vagy használjunk vakut!

Milyen technikai paramétereknek kell megfelelni?

Ha interneten hirdetjük ingatlanunkat, a mellékelt képek méretére is ügyelnünk kell. Legalább 200 KB-os 640×480-as képeket töltsünk fel JPG formátumban.

Fotózás előtt ügyeljünk arra, hogy az automatikus dátumozás funkciót kapcsoljunk ki. Ez a képek sarkában jeleníti meg az aktuális dátumot amikor fotózunk. Így elsőre látható mikor kezdtük el hirdetni az ingatlant. Ez akkor előnyös ha sokáig nem tudtuk eladni a lakást.

Alaprajzot is érdemes mellékelni a hirdetésben. Ha az eredeti nincs meg, készítsünk egyet magunk. Ehhez több internetes program is rendelkezésre áll. Ez plusz információval szolgál a lakás beosztásáról, fekvéséről, szobák tájolásáról.

Ha bármi  kérdése felmerül lakásfotózással kapcsolatban, írjon nekünk vagy hívjon minket bátran:

Telefonszámunk: +36302869680

Azt is kérdezhetném természetesen, hogy miért kell könyvelő a könyveléshez, vagy edző az úszástanuláshoz. Természetesen azért, hogy a kívánt eredmény a legjobb legyen, a leghatékonyabban kivitelezve, a legpontosabban.

De, hiszen ezek olyan feladatok, melyeket magunk is elvégezhetünk kellő rákészüléssel. ( Vagy nem) Miért is nem csinálunk tehát mindent magunk? Pont, amiért nem állunk neki kenyeret sütni minden nap, s amiért nem magunk sarkalljuk a cipőnket. Hiszen vagy feleslegesen töltünk el a feladattal sokszor több időd, mint egy szakember, vagy az eredmény sosem lesz olyan tökéletes, mintha azt olyasvalaki csinálja, aki túl van több száz ilyen munkán.

Hányszor hallottam ezt is: Fotózni mindenki tud. S az állítással nem is vitatkozhatok. A kérdés csak az, a végeredmény megfelelő-e, ami az amatőr fotós kezéből kikerül. Talán igen, talán nem. Egy biztos, nem éri meg kockáztatni, esetleg többször fizetni egy munkáért, várni a végleges megoldásra, és sorolhatnám még a kellemetlenségeket.

Ha túl vagyunk annak belátásán, tényleg profi fotográfusra van szükség, miért nem jó bármelyik profi fotós?

Ezt nehezebb megmagyaráznom. Bár, ha belegondolok, a válasz nagyon egyszerű. 3 érvem van. Gyakorlat, látásmód, és lelkesedés. Túl vagyok 100 lakás fotózásán, még mindig találok új megoldásokat, még mindig szeretem a munkámat. Hozzájárulni ahhoz, hogy a legjobb áron, a leggyorsabban új gazdára találjon az ingatlan. Nem értékesítek, hanem segítem az értékesítést. Nem ígérek, hanem hozzáteszem azt, amit tapasztalt enteriőrfotósként tudok. Megkeresem a legelőnyösebb látószögeket, ha kell, rendezek kicsit a tárgyakon, elteszek ezt-azt, ami nem kell a képre.

Nem hazudok ezzel, inkább úgy csinálok, mint egy jó sminkes/fodrász, aki a legjobbat a modellből. De természetesen nem lőhetek túl a célon. Hiszen a leendő vevő személyesen is fel fogja keresni az ingatlant, s ha túlzó a kontraszt, a csalódottság erősebb lesz a lelkesedésnél. Visszafelé sül el az esztétika fegyvere. Tehát partnernek kell lennem, nem lesz az ingatlan a kísérletezés terepe, kivéve, ha éppen az a cél. A képek dolga a figyelemfelhívás, hogy a leendő vevő az elsők között vegye észre, melyik lakást kell személyesen megnéznie. Sietni fog, hiszen tudja, másnak is fel fog tűnni, hogy az ingatlan igényesen fotózott, a terek rendezettek, az ár/érték arány a legmegfelelőbb lehet.

Lakásfotózási kérdezz-felelek

Ingatlan felkészítése a fotózásra – tárgyaim, emlékeim

Gondold végig, milyennek akarod láttatni magad egy randin. Hasonló a helyzet egy ingatlan eladásakor is, mikor felkészülünk a találkozóra a leendő potenciális vevőkkel. Nem kell gyökeresen felforgatni a lakást, viszont mindenképpen érdemes rendet rakni. Ráadásul ez több okból is hasznodra válik. Szembesülhetsz azzal, mit is kellett volna már régen kidobnod, most esetleg meg is teszed. Még jobb, ha egyből eszedbe jut, kinek is ajándékozhatnád a nem kellő dolgokat, így azok újra hasznosulnak, nem a kukában végzik. Mecénás leszel, másokat segítő, ahelyett, hogy csak úgy kidobálnál bármit a kukába.

Ráadásul kicsit át is nézheted a múltad. Nosztalgiázhatsz, elmerenghetsz a múlton. Nem fogsz például kapkodni költözéskor. Lesz időd rendesen becsomagolni mindent. a kapkodás elkerülésével több időd marad bármilyen más, pihentető elfoglaltságra. Nem megőrülni fogsz a dobozolástól, hanem feltehetőleg élvezni fogod az. Hiszen tudod, amit magaddal viszel, azt szereted, amit hátrahagysz, már el is engedted. Rengeteg hely felszabadul a lakásban, a képeken is átlátható terek lesznek. Értem, hogy szereted a hűtőmágneseidet, de lehet, hogy az új tulajdonos pont letisztult konyhát keres. Nyugtasd meg, a Tiéd is éppen ilyen. Az emlék mágnesek már gondosan be vannak csomagolva egy dobozba. természetesen mindenkinek magának kell eldöntenie, mennyire szeretne előre cselekedni. hiszen lehet, hogy az értékesítés eltart több hétig, akár hónapokig, s a lakás mégis átalakult előtte. gondold át, milyen mennyiségű pakolásnak örülnél a költözés oka nélkül is. meglátod, még jól is fog esni. Az ajándék a megkönnyebbülés érzése általában. A költözés egy ok marad, az élmény pedig, hogy átfésülhetted az életed a tárgyaid átnézésével.

Hová pakoljam a tárgyaimat fotózás előtt?

Az elpakolás felkészülés is a következő életszakaszra. De nézzük csak praktikusan hogyan is cselekedjünk. Ha felkészülünk egy ingatlanfotózásra, nem árt, ha egyből rendben kerülnek be a dolgok a dobozokba. Írd rá minden kartondobozra, mit tettél bele. Két legyet ütsz egy csapásra. A fotózáskor pillanatok alatt el lehet húzni/tenni a képbe éppen nem illő dobozokat, a költözéskor pedig már túl leszel egy nagy részén a pakolásnak. Vigyázz, könyveket csak akkora dobozba pakolj, amit sérülés nélkül meg is tudsz emelni, ez ne legyen több 10 kilónál! Legyen „ajándékozós” bobozod/dobozaid. Akár költözés előtt, akár már az új helyen csinálhatsz ajándékozós bulit, ahol megunt, de hasznos dolgaidat szabadon elviheti majd valamelyik barátod. Élmény lesz!

A már nem használt ruhákat elviheted akár a vöröskereszt, akár más segélyszervezet gyűjtőpontjaira. Gyerekruhákat szívesen fogadnak bármely gyermekotthonban, vagy olyan bölcsődéknél, óvodáknál, melyek szegényebb régiókban működnek. Továbbá találsz adománygyűjtő oldalakat a neten is.

Az ingatlan kitakarítása

Mindenképp érdemes egy nagytakarítás. Egyrészt úgyis pakolni fogsz, nem árt összekötni a kettőt. A leendő érdeklődő is szívesebben néz körül egy tiszta, és illatos lakásban. Ráadásul a legkevesebb befektetést igénylő lakásszépítő megoldás. A tisztaság jó esetben azt is sugallja, hogy a lakás jól volt karbantartva. Legyenek az ablakok tiszták, ne zavarja kosz a kilátást. Legyen friss a levegő, a látogató érezze jól magát. A füstölőt sem szereti mindenki, igyekezz kellemes, de minél semlegesebb illattal operálni, mely simán lehet a felmosó vízbe csepegetett néhány csepp teafa olaj, vagy citromolaj. Csak munka, nem költség, hogy a vízkövet mindenhol eltüntesd. elképesztő különbség lesz majd úgy bemenni a fürdőbe, konyhába, mellékhelységbe, hogy csillognak a szaniterek. Ha teheted, használ ehhez természetes, a környezet nem terhelő anyagokat. remekül tisztít a citromsav, vagy az ecet. A hidegburkolatokat is felmoshatod így, hogy tisztább legyen a kő, vagy a fuga. De figyelj rá, mely anyagoknak nem tesznek jót ezek a szerek (pl. márvány). A vízkövet nehéz még a képszerkesztő programokkal is eltávolítani, nem beszélve arról, rögtön szembetűnő is lesz a látogatáskor…

Állatot tartok a lakásban…

Alapvetően senkinek nincs kifogása az ellen, ki milyen állatot tart otthon. Az eladásnál azonban ügyelni kell arra, ne riasztjuk a potenciális vevőt macska/kutya szőrrel, kiborult vizes tállal, stb. Ne magunkból induljunk ki, hogy minket mi zavar, vagy mi nem. Ne ezen múljon az ingatlan megítélése. Sőt a szőrallergia, vagy eleve az előítéletesség miatt jó, ha nincs a lakásban állat, mikor az érdeklődőket fogadjuk.

…ide bedobálok mindent, úgysem nézik meg a sufnit, vagy a gardróbot!

Sajnos ki kell ábrándítanom mindenkit, aki a megúszásra játszik. Amikor az ingatlanok négyzetméterenkénti ára sok százezer forint, igenis mindent átnéz a potenciális vevő. És látni szeretné, a tároló mekkora, hogyan fér el benne majd a saját cucca, milyen annak a kihasználhatósága. Ha azt látja, hogy a tároló nem is hasznosítható jól, ez le fog vonni az ingatlan értékéből a vevő szemében. Akkor is, ha nincsen igaza. (A vevőnek mindig igaza van) Nem meggyőzni akarlak, hanem segíteni, hogy ne ezen múljon esetleg az, hogy nagyobb alkuba kényszerítenek. Az elégedettség a legerősebb érv, a hibák felmutatása pedig a legjobb kiindulópontja egy erőszakosabb alkudozásnak.

Ezt a bútort nagymamámtól örököltem… Ezt meg a nagybátyám ajándéka volt. ezt még a gyerekszobámból hoztam át, úgy szeretem… És így tovább.

Egy túlzsúfolt lakás nem azt a benyomást kelti, hogy: Jé, ide minden elfér!, hanem azt, hogy éppenséggel ide nem fér el semmi. Mert a szemünknek hiszünk először, s csak utána a képzelőerőnknek. Ha van. A legtöbb vevő nem kész tervekkel indul útnak, hanem benyomásokat, tapasztalatot szerezni indul útnak. És elég nagy valószínűséggel menekülőre fogja egy túlzsúfolt helyen, ahol egyszerűen csak nem érzi jól magár. mint már említettem, amikor értékesíteni szeretnénk egy ingatlant, nem magunknak akarjuk eladni.

Partnerek:

Silda Group generálkivitelezés Budapest, down pillows, szőnyegtisztítás, kárpittisztítás, keresőmarketing, chiptuning, Cleaner Mödling, Cleaning Baden

Silda Group generálkivitelezés
chiptuning Budapest
down comforter and pillows
keresőmarketing Budapest
szőnyegtisztítás felsőfokon
chiptuning Budapesten
vízszerelő, gázszerelő
szőnyegtisztítás és kárpittisztítás
chiptuning, chip tuning
Down pillows
Silda Group generálkivitelezés Budapest, down pillows, szőnyegtisztítás, keresőmarketing, chiptuning, alte ziegel, Cleaner Mödling, Cleaning Baden

Esküvői fotózás, Life and Money, Legjobb személyi edző, Férfi óra

Esküvői fotózás, Life and Money, Legjobb személyi edző, Férfi óra

termalfurdo
autoalkatreszek
legjobb személyi edző
masszazstanfolyam
kárpittisztítás és szőnyegtisztítás
fogaszatesfogorvos
karpitesszonyegtisztitas
Esküvői fotózás, Life and Money, Legjobb személyi edző, Férfi óra